A jegyes szava:
I. Gyakran kell folyamodnod a kegyelem forrásához, az isteni irgalom kútfejéhez, amelyből minden jó és minden tisztaság fakad, hogy kigyógyulhass rossz hajlamaidból és vétkeidből, erősebb és vigyázatosabb légy az ördög minden kísértésével és cselvetésével szemben.
Az ellenség jól tudja, hogy a szentáldozásban van a leghatékonyabb orvosság és leggazdagabban termő gyümölcs, ezért minden úton-módon igyekszik, hogy a híveket és a jámborokat, amennyire tudja, visszatartsa tőle, és megakadályozza azt, hogy szentáldozáshoz járuljanak.
Ezért azok, akik a szentáldozásra készülnek, a sátán gonoszabb támadásainak vannak kitéve.
Maga a gonosz lélek, amint Jób könyvében meg van írva, Isten fiai közé elegyedett, hogy azokat szokott gazságával megzavarja, vagy túlságosan félénkké, gátlásossá tegye, lelkesedésüket lelohassza vagy hitüket támadja s kioltsa, hátha teljesen lemondanak a szentáldozásról, vagy egykedvűen járulnak az oltár elé.
De semmit sem kell törődni az ő fondorlataival és fantáziaképeivel, bármily rútak és félelmetesek is, hanem minden szennyet az ő fejére kell visszahárítani.
Meg kell vetni és ki kell nevetni a nyomorultat, s okvetetlenkedése miatt vagy az általa okozott belső megrázkódtatások miatt nem szabad elállni a szentáldozástól.
Gyakran a túlságos igyekezet is akadálya lehet az igazi áhítatnak, az is, hogy szívszorongva megyünk el gyónni.
Tedd azt, amit a bölcsek ajánlanak: vesd ki szívedből a szorongást és az aggályoskodást, mert az akadályozza Isten kegyelmét, és lerombolja lelked áhítatát.
Valami csekély zavar vagy lelkiismereti teher miatt el ne mulaszd a szentáldozást, hanem eredj gyorsan gyónni, és bocsásd meg örömest, amivel mások vétettek ellened.
Ha pedig te sértettél meg valaki mást, kérj alázatosan bocsánatot, akkor Isten is örömest megbocsát neked.
II. Mi haszna húzod-halasztod a gyónást?
vagy halogatod a szentáldozást?
Tisztulj meg mielőbb, köpd ki egykettőre a mérget, sietve nyúlj az orvosságért, jobb dolgod lesz, mint ha sokáig húzódozol.
Ha ma valami miatt elodázod, holnap talán még nagyobb ok adódik, s így sokáig akadályokba ütközhetik az áldozásod, és mind méltatlanabb leszel.
Amint csak tudod, rázd le magadról azt, ami lehúz, a restséget is, mert semmi haszna sincs annak, hogy sokáig aggodalmaskodol, nyugtalankodsz, és a mindennapos akadályok miatt Isten segítségétől elvonod magad.
Inkább nagyon is ártalmadra van, ha az áldozást soká halogatod, mert ez rendszerint nagy lelki zsibbadást okoz.
Sajnos némely langyosok és szabados életűek, azért halasztják szívesen a gyónást, és azért húzzák-halogatják a szentáldozást, mert az arra kötelezné őket, hogy jobban vigyázzanak magukra.
Jaj, milyen kevés szeretet és erőtlen áhítatosság van abban, aki olyan könnyen elhanyagolja a szentáldozást.
Milyen boldog és milyen kedves Isten előtt, aki úgy él, és lelkiismeretét olyan tisztán őrzi, hogy minden nap kész az áldozásra és kívánna is áldozni, ha szabad volna neki, és föltűnés nélkül tehetné.
Aki némelykor alázatosságból vagy törvényes akadályozó ok miatt tartózkodik tőle, az tisztelete miatt dicséretet érdemel, akinek pedig kedvetlenség férkőzött a lelkéhez, föl kell serkennie, s meg kell tennie, ami rajta áll, az Úr támogatni fogja igyekezetében, hiszen ő elsősorban a jóakaratra tekint.
Aki meg ésszerű okból tartózkodik, őrizze meg mindig jószándékát és vágyát a szentáldozás iránt, akkor nem marad a szentség gyümölcse nélkül.
Mert minden áhítatos ember minden nap és minden órában üdvösségesen és tilalomba nem ütközve lelki áldozáshoz járulhat, de amellett még bizonyos, előre meghatározott napokon megváltójának testét a szentségi színek alatt is vennie kell buzgó tisztelettel, s inkább Isten dicsőségét és becsületét kell keresnie, mint saját vigasztalódását.
Hiszen annyiszor áldozik lelkében és táplálkozik láthatatlanul, ahányszor Krisztus megtestesülésének titkát s az ő szenvedését áhítatosan átelmélkedi, és iránta szeretetre gyullad.
Aki csak akkor készül, amikor közeleg az ünnep, vagy mikor a szokás ösztökéli, gyakran készületlen marad.
Boldog az, aki Istennek adja magát egészen elégő áldozatul, valahányszor misét mond vagy áldozik.
A misemondásban ne légy túlságosan lassú, se kapkodó, hanem tartsd meg azoknak bevált, általánosan elfogadott időbeosztását, akikkel együtt élsz.
Nem jó, ha másnak bosszúságot vagy unalmat szerzel, hanem inkább a kipróbált úton járj, az előző nemzedék hagyománya szerint, s inkább a mások hasznára tekints, mint magad áhítatára vagy kedvére.