A jegyes szava:
I. Az áhítat kegyelmét nagy indulattal kell keresned, vágyakozva kérned, türelmesen és bizakodva várnod, hálásan fogadnod, alázatosan őrizned, szorgalmasan együtt kell munkálkodnod vele, és Istenre kell bíznod a mennyei látogatásnak idejét is, mértékét is, amíg csak el nem jön.
Különösen akkor kell alázatosan viselkedned, amikor kevés vagy semmi belső áhítatot sem érzel, de nem szabad nagyon elcsüggedned, sem mértéktelenül szomorkodnod.
Sokszor egyetlen szempillantásban megadja Isten, amit hosszú időn át megtagadott.
Néha megadja az imádság végén, amit az elején még nem volt hajlandó megadni.
Ha mindig hamar adná kegyelmét, és kívánságod szerint, azt a gyarló ember aligha viselné el.
Azért hát jó reménységben és alázatos türelemben kell várni az áhítat kegyelmét.
Mégis magadnak s bűneidnek tudd be, ha hiába várod vagy váratlanul elveszíted.
Mert nem sok kell ahhoz, hogy valami a kegyelem elé gátat vessen, vagy a kegyelmet elrejtse, ha ugyan „nem sok”-nak lehet azt mondani, ami akkora jótól megfoszt.
S ha azt a kicsiséget vagy azt az igen nagyot félretolod, legyőzöd, megkapod, amit kértél.
Tudniillik azt, hogy magadat egész szívvel Istennek adhasd, s ne ezt vagy azt keresd, amint épp eszedbe jut, hanem egészen benne húzódj meg, egynek érezd magad vele, egészen elcsöndesedve, mert semmi sem lehet olyan nagy javad, akkora boldogságod, mint az Isten akaratába való belesimulásod.
Mindaz tehát, aki szándékát őszinte szívvel Istenhez emelte, és magából minden teremtett dolog rendetlen szeretetét vagy utálatát kivetette, nagyon alkalmas a kegyelem befogadására és méltó az áhítat ajándékára.
Az Úr ugyanis megadja a maga áldását, ahol üres edényre talál.
És minél tökéletesebben lemond valaki az idelent valókról, minél inkább meghal önmagának maga megvetésében, annál gyorsabban jön a kegyelem, annál bővebben árad belé, annál magasabbra ragadja a szívét.
II. Akkor majd lát és bővelkedik, csodálkozik és kitágul a szíve, mert az Úr keze lesz vele, és magát teljesen az Úr kezébe helyezte mindörökre.
Íme, ilyen áldásban részesül az az ember, aki egész szívvel Istent keresi, és nem vesztegeti hívságos dolgokra a lelkét.
Az ilyen ember a szentáldozásban az Istennel való egyesülésnek egyszerű kegyelmében részesül, mert nem saját áhítatán és vigasztalásán jár az esze, hanem minden áhítaton és vigasztaláson túl Isten dicsőségét és tisztességét keresi.